#Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium

Közoktatás Unyatyinszki György

Egy diák szerint vegzálta a tiltakozókat a fővárosi Fasori Gimnázium igazgatója

Szerdán az ország több száz iskolájánál tiltakoztak pedagógusok, diákok és szülők a kormány oktatáspolitikája ellen. Az evangélikus egyházhoz tartozó Fasori Gimnáziumnál mindössze három diák vállalt szolidaritást a Tanítanék Mozgalom tiltakozásával, ám az igazgató nem nézte jó szemmel az akciót. Az iskolában pedig nem ritka a politizálás, Balog Zoltán miniszter is többször feltűnt már az intézményben.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.